Mi történt 2017-ben?

Természetesen rengeteg minden történik a pincészetünknél, folyamatosak a munkák a szőlőben és a pincében, sok vendég, borkóstolók, rendezvények, külföldi utak és villányi programok. Most a legfontosabb tavalyi eseményeket összefoglaljuk nektek, és kicsit magunknak is.

Vince-nap a borvidéken

Minden évet a Vince-nap programjaival indítunk január végén, ami az új év egyik legelső eseménye. Régi szokás, hogy a szőlősgazdák a Vince-napi időjárásából és az akkor lemetszett „Vince-vesszők” állapotából következtettek a várható szüretre. Egyik pincéből a másikba járva kóstolják egymás borait, a tőkékre Isten áldását kérik, és a biztonság kedvéért még babonás fortélyokat is bevetnek a jó termés elősegítésére. A borvidéki programsorozathoz csatlakozva borkóstolóra, este pedig a Mandula Étteremben az erre az estére összeállított vacsorára vártuk a vendégeket.

A tél és a tavasz folyamán

Elkezdtük a szőlőmunkákat, a pincében pihenő borokat végigkóstoltuk, összeállítottuk a nagy vörösborainkat, valamint készültünk a tavaszi rendezvényekre is. Mielőtt márciusban kivettük volna a hordóból a mintákat, az összeset megkóstoltuk, majd eldöntöttük, hogy melyik bornak mi lesz a sorsa. Először mindig az Attila cuvée-hez választunk, aztán jöhet a Solus, a Kopar és a Villányi Franc. A legnehezebb, akár két hónapra is elnyúló munka a megfelelő házasítási arányok kitalálása. Nem egyszerű ezeket a friss, nagy borokat kóstolni, ilyenkor a tanninérzet még annyira intenzív bennük, hogy egy nap 20-25 bornál többet nem is nagyon tudunk megnézni.

Húszéves lett a Kopar

Kicsit hihetetlen, de tavaly lett húszéves a Kopar, ezt a kerek évfordulót pedig együtt ünnepeltük a barátainkkal, partnereinkkel. A bor elnevezése már az indulás évében is egy fantázianév volt. A pincészet csúcsboraként a legnagyobb presztízzsel bíró termőterületről kapta a nevét, és mindig a legjobb dűlők válogatásából készül. Csak kiemelkedő években palackozzuk, 1997 óta a tavalyi volt a tizenharmadik évjárata az ikonikussá vált bornak. A 2013-as évjárat az eleganciát helyezte előtérbe, kifinomult, fineszes bor, amiben a gyümölcsösségen van a hangsúly.

Megújult a pincészetünk

Tavasz végén nagy építkezésbe kezdtünk, a pincészet kóstolóhelyiségét újítottuk fel, ami azért volt kihívás, mert a Gere Jazz Fesztiválra mindennek el kellett készülnie. Eredetileg csak a kóstolótermet szerettük volna újjávarázsolni, de végül egy nagyobb átalakítás lett belőle. Hiányoltuk a szálloda otthonos hangulatát, ezért felkértük kedves barátunkat, Varró Zoltánt a VarroDesigntól, hogy valósítsa meg az elképzeléseinket. Kibővítettük a teraszt, a kóstolóterem sokkal hangulatosabb lett, az idelátogató vendégeknek pedig a teljes Gere Attila-portfóliót meg tudjuk itt mutatni.

VI. Gere Jazz Fesztivál – délfrancia hangulat Villányban

A tavalyi Gere Jazz Fesztivál júniusban a délfrancia, hamisítatlan provence-i hangulat jegyében telt. A Gere Attila Pincészet borait kóstolhatták a vendégek, a gasztronómiai élményekről pedig Kozma Szabolcs séf és a Mandula Étterem csapata gondoskodott az átalakított és megújult grillteraszon. Az ételekhez használt provence-i régió fűszerei pedig valódi francia ízeket varázsoltak a tányérokra.

Fellépett Harcsa Veronika és állandó partnere, Gyémánt Bálint, a hazai jazz másik megkerülhetetlen dívája, Váczi Eszter és zenekara, táncolhattunk Sena és a Pankastic! zenéjére, a Kossuth- és Liszt-díjjal is elismert gitárvirtuóz, Snétberger Ferenc  pedig a trombita egyik legnagyobb jelenkori mesterével, Markus Stockhausennel zenélt. A fesztivál záróakkordjaként a világsztár formáció, a francia Nouvelle Vague adott felejthetetlen koncertet.

Szüret

Idén október 19-én végeztünk a szürettel és hoztuk be az utolsó ládákat, tele a cabernet franc fürtjeivel. 2017-ben a Villányi borvidék és a pincészetünk is igen jó évjáratot zárt. A korai és a késői fajták is szépen értek, így hamar sorra került a fehérek és a rozék után a vörösbornak szedett szőlő is. Még minket is meglepett az a rendkívüli gyümölcsíz, amit ebben az évben a szőlőbogyókban éreztünk; az optimális érettségben szüretelt fürtök mellett ez is okot ad a 2017-es évjárat nagy boraiban való bizakodásra.

Franc&Franc Fórum és Kóstolónap

Novemberi programunk a Villányi borvidék összefogásának jeleként született meg. Vendég borászok érkeztek a Loire vidékéről, az olasz Friuli Grave régióból, a Balkán-térségből és más, cabernet franc-t termő európai területekről, a rendezvény vezértémája pedig a magyar borpiac és a cabernet franc volt. A szakmai tanácskozáson az előadások mellett neves szakértők tolmácsolásában lehetett kóstolni ritkaságszámba menő hazai borsorokat, classicus és premium villányi palackokat, valamint egyéb más magyar borvidékekről válogatott cabernet franc borokat. A kóstolónapon pedig a villányi pincékben túrázva ismerkedhettek meg a látogatók a legújabb és már piacon levő villányi franc-okkal.