Nemrég befejeztük az idei szüretet. Ez a pár hét talán a legintenzívebb időszaka a borkészítésnek, de fontos, hogy egy egész év munkája áll ilyenkor a szüret mögött. Ráadásul nemcsak rajtunk, hanem az időjáráson is múlik egy-egy év sikere, ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy mi történt a szőlőben 2019-ben.
Egy adott évjárat értékelésekor nem lehet elvonatkoztatni a megelőző évtől sem, sokat számít, honnan indultunk. 2018 nyarán magas volt a napfényes órák száma, így a rügyekben elegendő fürtkezdemény alakulhatott ki ahhoz, hogy 2019-ben a termés mennyisége megfelelő legyen. A 2018/19-es tél enyhe és csapadékszegény volt, ezért a vesszők jól beértek, és fagykártól sem kellett tartani, viszont sajnos ezzel párhuzamosan néhány kártevő is áttelelt, azokra oda kellett figyelnünk.
2019 első negyede is jellemzően csapadékszegény volt. A fakadás egyes termőhelyeken – a csapadékhiánnyal is összefüggésben – elég vontatottnak bizonyult. A tavasz kissé késett, és a május is még szokatlanul hideg napokat hozott. Júniustól zsendülésig viszont szinte nem volt olyan hét, amikor ne esett volna az eső. Ez volt a legkritikusabb időszak, de szépen átvészelte a szőlő. Szerencsére a virágzás körüli hetek szárazak voltak, így a fürtök szépen fejlődtek, a fajták zsendülése a sokéves átlagnak megfelelő időpontban kezdődött.
Növényvédelmi szempontból kihívással teli évet zártunk, de köszönhetően a gondos zöldmunkáknak, a plusz bio növényvédelmi kezeléseknek, na és a szárazra fordult őszi időjárásnak, minden rendben ment. Mindezek is bizonyítják, hogy az organikus szőlőművelés továbbra is remekül működik a birtokon.