Varró Zoltán húsz évvel ezelőtt alapította a Varrodesignt. A legmagasabbra értékelt, szállodákat és éttermeket díjazó, New York-i és hongkongi versenyek elismerései több hazai szállodát tettek ismertté világszerte, munkájának köszönhetően. Megtisztelő számunkra, hogy a család barátjának mondhatjuk, és hogy segítségével több, számunkra fontos villányi helyszín is megújult.
Mióta ismered a pincészet borait?
Magukat a Gere borokat, mint minden magyar borkedvelő, régóta ismerem. Több évvel ezelőtt azonban úgy alakult az életünk, hogy jó barátságba kerültünk Andreáékkal. Emiatt többször is találkoztunk Villányban, és rám mindig erős hatással bírt a közösen eltöltött idő.
Hogyan lett a barátságból munkakapcsolat?
Emlékszem, hogy egy Villányban töltött hétvégén bementünk a birtokra, és Andrea felvetette, hogy megmutatná a kóstolóteret, mert szeretné egy kicsit megújítani. Megnéztük és elkezdtünk beszélgetni róla. Felmerült részükről a kérdés, ki lehet-e valami jót hozni belőle? Erre én azt mondtam, már kész is vagyok. Ez azóta ikonikus mondattá vált közöttünk.
Minden munkámat meghatározza a megbízóról, a feladatról kapott intuíció, az ott tapasztalható hangulat. Ezek az érzések segítenek a koncepció kialakításakor.
Egy ilyen, barátságra épülő helyzet könnyebbé vagy nehezebbé teszi a munkát?
Könnyebben áramló volt így a folyamat, mert ismertem őket, szakemberként pedig tudtam, hogy mit szeretnének és vendég oldalról is rendelkezésemre álltak a tapasztalatok. Rám jellemző módon bár egy kóstolóhelyiség átalakításából indultunk ki, nem tudtam itt megállni, és felvázoltam egy olyan tervet, amellyel az egész birtokot megújítottuk. Azt a pillanatot sohasem fogom elfelejteni, miután Attila megnézte a prezentációt, meghatottság látszott a szemében, és azt mondta ezzel megvalósul az álma.
A prezentációra 2018 márciusában került sor. A kivitelezésre nem maradt sok időnk, mert abban az évben a Gere Jazz június 6-án került megrendezésre a birtokon, és addigra minden munkával végeznünk kellett.
Mi jelentette a kiindulópontot?
Amikor Attila felépítette a pincészetet, pontosan tudta, mit akar. Egyszerűen minden passzolt. Az épület jó hangulatú, beleillik a környezetébe, a Villányi borvidék mediterrán érzetű klímájába, és a birtokról nyíló kilátás is páratlan. Amit mi megfogalmaztunk, hogy mára megnőtt annyira a márka, hogy a szűkebb környezetnek, a belső és külső tereknek is fel kell nőnie ehhez. Ezért volt egyértelmű, hogy nem gondolkozhatunk csak egy szobában, hanem az egész borászat központját kell átfognunk.
Mi volt a koncepció lényege?
Ha a Gere márkára gondolok, nekem mindig az jut eszembe, hogy számomra itthon ők jelképezik a legjobban a komoly, borral foglalkozó családot. És ez már valóban több generációt ölel magába. Egészen egyedülállónak látom azt, ahogy itt mindez megvalósul, ahogy valóban egyenrangúan dolgozik együtt apa és lánya. Úgy tapasztalom, nem csak én, hanem a fogyasztók széles köre is érzi ezt a családi tradíciót.
Ez pedig nagyon fontos kiindulási pont. Toszkána, Kalifornia vagy Bordeaux komoly, családi borászatainál a márka részét képezi a birtokközpont épülete is. Azt szerettem volna, hogy ez itt is így legyen.
A pincészet szállodájának, a Crocusnak is az a titka, hogy a Gere család vendégszeretete lengi körbe. Ezt az érzést szerettem volna a birtokon is létrehozni, ötvözve azzal, hogy egy mással össze nem hasonlítható ikonikus épület jöjjön létre.