Kiemelkedőnek értékelték Jancis Robinson oldalán a Gere-borokat

Tamlyn Currin borkritikus, a jancisrobinson.com oldal társszerkesztője kiemelkedő kategóriába vagy a fölé sorolt tizenegy bort, amelyeket május elején Gere Attila Pincészetétől kóstolt. Ezt a besorolást a 20-ból legalább 17 pontra vagy feljebb értékelt borok kapják a komoly nemzetközi figyelmet kapó online felületen.  

Tamlyn Currin és Gere Andrea évekkel ezelőtt találkoztak egy szakmai rendezvényen. Akkor kellemes és tartalmas beszélgetést folytattak, ezért tavaly ősszel újra felvettük a kapcsolatot a szakértővel, hiszen az elmúlt években szerintünk finomodott a boraink stílusa, és kíváncsiak voltunk egy olyan átfogó, nemzetközi kóstolási tapasztalattal bíró szakértő, mint Tamlyn Currin objektív visszajelzésére. A 2023. őszi kóstoló hangulata és a korábbi ismeretség már megalapoztak egy kötetlen hangulatú beszélgetést, a borok pedig felkeltették Tamlyn érdeklődését.

Ezért közösen úgy döntöttünk, hogy ezentúl rendszeresen találkozunk az online térben, amire legutóbb május elején került sor. Számunkra rendkívül megtisztelő mindez, és örülünk annak, hogy a villányi borok iránti érdeklődés kölcsönös, Tamlynt idézve: „Nagy öröm és megtiszteltetés volt megkóstolni a borokat, a korábbi évjáratokat az újabbakkal együtt – így egyértelműen kiviláglott, hogy a Gere-borok milyen szépen érnek, miközben fiatalon is szépek. Számomra az is nagyon sokat jelent, hogy valamennyire részese lehetek a Gere-történetnek, még ha csak megfigyelőként is…”

A kóstolt borok többségét a piacon elérhető aktuális évjáratok alkották, de a kellő kontextus érdekében több régi évjáratot is beillesztettünk a sorba. A borokat 17 pontosra vagy a fölé értékelt Tamlyn, így kiemelkedő minősítést kapott a 2022-es Fekete Járdovány, a 2021-es Syrah, a 2020-as Ördögárok és Csillagvölgy Villányi Franc, a 2021-es és a 2020-as Kopar, a 2021-es Solus, a 2020-as Attila, valamint a 2015-ös Attila Merlot. Értékes visszajelzés számunkra boraink érlelhetősége kapcsán, hogy a két legmagasabb pontot, 18-at két több mint tizenöt éves borunk kapta, a 2007-es Cabernet Franc Selection és az ugyanebből az évjáratból származó Kopar. 

Most pedig következzenek a részletes borleírások:

Fekete Járdovány 2022
„Különleges és izgalmas élmény egy ilyen ritka autochton fajtát kóstolni, és úgy tűnik, hogy Gerééknek valóban sikerült feltárniuk eme rendkívüli fajta lelkét. Minden alkalommal, amikor megkóstolom, arra gondolok, hogy olyan, mintha a sangiovesét, a nebbiolót, a cabernet franc-t és a pinot noirt keresztezték volna. Persze a fekete járdovány az fekete járdovány, nem tévesztendő össze más fajtákkal, de azoknak, akik nem ismerik, ez adhat némi támpontot az elképzeléséhez. A 2022-esben van egy adag vadszamócás édesség, hibiszkuszos pikánsság, csipetnyi rozsda és csipetnyi bors. A karcsú, feszes tanninok cabernet franc-ra emlékeztető grafitba ágyazva érkeznek, és a bornak van egy stabil, higgadt, földes lüktetése, ami a sangiovese terrakottaporát idézi. A lecsengés rózsaaromájú. Pompás kísérő sült kacsamellhez vagy enyhén átsütött szarvashoz. Bárcsak importálná valaki az Egyesült Királyságba ezt az egyedülálló, izgalmas bort!”
17 pont

Syrah 2021
„Ez sokkal visszafogottabbnak tűnik, mint a 2017-es, amit öt évvel ezelőtt kóstoltam. A gyümölcsök érettek, sötétek, ragyogóak; szeder, levendulaillattal megspékelve. De kimondhatatlanul elegáns. Már nincs csokoládé, már nem nagy és lehengerlő. A 2021-es évjárat frissességgel és eleganciával hódít. A tannin szövete olyan, mint egy rózsasziromé. A gyümölcsökhöz csipetnyi zsálya, fekete bors és szegfűszegpor társul. Az újvilági gyümölcsösség találkozik benne az óvilági mértéktartással. Bravó, Geréék!”
17 pont

Villányi Franc Csillagvölgy 2020
„A Csillagvölgy Villányi Franc illata éteri és megkapó. Olyan, mintha egy késő tavaszi erdőben sétálnánk nagyon kora reggel, amikor a talaj még hideg, a gombák még elő sem bújtak, csak életillatú sejtésként érezzük őket a talpunk alatt, a levegőt apró virágok illata járja át, és az ősz itt felejtett nyomai újra felbukkannak, ahogy a tél visszahúzódik, és mielőtt a nyár teljesen elmosná őket. Ez egy meztelen bor. Ki lehet tapintani a csontjait és az inait, érezni a lélegzetét és az idegeit. Strukturált, de nem szigorú bor. A tannin hajlékony, a gyümölcs áradó. Gyengéd. Kék szilva és teafű. Illatos az utolsó pillanatig.”
17,5 pont

Villányi Franc Ördögárok 2020
„A Csillagvölgynél fűszeresebb és érzékibb Ördögárok a dűlő melegségét sugározza, aromáiban a kék szilvára és a fekete cseresznyére, a bazsarózsára és a kesernyés narancshéjra emlékeztet. A sárgabarackosan édes savak a legszebb áriát éneklik, ami a sötétvörös bársonyos gyümölcsöket crescendóba emeli, a tanninok pedig együtt rezonálnak a kristálytiszta hanggal. Feszes és vibráló. Lehet, hogy ez a fényűzőbb bor a kettő közül, mégis egyértelmű az arisztokratikus kifinomultsága. És, a Gere-borok régebbi évjárataiból kiindulva, hosszú pálya áll előtte.”
17,5 pont

Cabernet Franc Selection 2007
„A dugó csúnyán szétmorzsolódott, amikor kinyitottam a palackot, és a bort át kellett szűrnöm (nem is ártott, mert elég sok üledék gyűlt össze a palack alján). Valószínűleg a dugóval való vesződés és a dekantálás eredményeként a bor eléggé zavaros lett. De mindezzel együtt és közel 17 éves kora ellenére a bor rendkívüli. Reveláció. Vér-, füst- és szilvahús illata van. De a gyümölcsök még mindig gazdagok és élénkek: kék szilva, aszalt cseresznye, nektarin, galagonya, eper, ami boldogan szívja magába a nyári nap fényét egy régi kőfalon. A korból adódóan van már patinája, de ez gyönyörű patina – mintha valaki kávét öntött volna a lapra, ami elmaszatolta a betűket. A szélek szépiaszínűek. Egy leheletnyi szivar, az olvadt csokoládé lágy csókja. A bor dobogó szívébe vezető savak aszalt sárgabarack ízét idézik. A tanninok úgy beépültek a borba, mint fakéregzárványok a borostyánba, mintha hajdani önmaguk selymes emlékei lennének. Egy bor, amivel szinte megállt az idő. Amikor Jancis 2010-ben megkóstolta, azt hitte, hogy 2015-ig fog tartani. Most azt mondom: lehet, hogy mindannyiunkat túl fog élni.”
18 pont

Kopar 2020
„Vannak csúcskategóriás pomeroli termelők, akik féltékenyek lennének erre a borra. A hosszú, szivarral fűszerezett tanninváz – fényesre csiszolt, de nem annyira, hogy elveszítse a fa erezetét – színültig van töltve pazarul érett gyümölcsökkel. Szemet kápráztató bíborvörös, mintha folyékony rubin lenne szénfekete tűsarkú cipőkkel átjárva – Christian Louboutin is megirigyelhetné. Selymes, folyékony, finoman extrahált, szárított oregánóval, édes paprikával és zöld borssal. De mindenekelőtt bíborvörös gyümölcsök pazar áradata. Akár most is fogyasztható (kíváncsi lennék, hogy ki tudná magát megtartóztatni), de az idő próbáját is ki fogja állni.”
17,5+ pont

Kopar 2007
„Opálos, alvadtvér-szín. Mintha dohányból, oolong teából, pot-pourriból, szárított eperből és damaszkuszi rózsából főztek volna egy, a marokkói piacokat megidéző teát. A tanninok bársonyos cicamancsokká és halk sóhajokká szelídültek, egyfajta füstös-édes aurát adva a gyümölcsöknek. Szelíd, szelíden ragaszkodó, gyönyörűen kontúros; olyan irizáló, mint a csellók rózsafája. Baritonként énekel, a rezgések tétova ujjbegyként futnak végig a gerinceden, és epret tesznek az ajkaid közé. Élő bizonyítéka annak, hogy a Gere-borok milyen szépen érnek.”
18 pont

Solus 2021
„Fiatal, intenzív és mély illatú – fekete ribizli bogyója, bimbója és levele. Tintás és selymes, mint a kalligráfia, ami fénylő fekete tintacseppeket és vérző fekete vonalakat rajzol fel a szavakra éhes, széles, krémes vászonra. Ízgazdag, erősen érett gyümölcs, és akár most is meg lehetne inni, de szinte nyers még a túláradó szertelenségében. Én ezt még legalább három évig érlelném.”
17+ pont

Solus 2007
„A perem épp csak kezd gránátvörösbe fordulni, a rubinszín pedig épp csak kezd elhalványulni – ez aztán nem úgy néz ki, mint egy 17 éves bor! Lekváros és dús; aranyszínű dohánylevélbe burkolt főtt szilva, a marharostélyos finom ízével és tealeveles érettséggel. Hihetetlen édesség a korty közepén, és bár az alkohol magas és fűti a torkunkat, kétségtelenül illik a borhoz. A tanninok ősziesen szelíddé lágyultak, de még tartanak. Ez aztán tényleg gyönyörű érettség. Milyen élvezet együtt kóstolni a 2020-as testvérével!”
17 pont

Attila 2020
„Nagyon fiatal, és a hosszan tartó tannin még mindig pattanásig feszült, de ez sem tudja elrejteni a gyümölcsök gazdagságát, pazar bőségét. Ragyogóan érett fekete ribizli és fekete szilva, kávébabos és kakaóhéjas jegyekkel. Egy csipetnyi szárított fűszernövény és a fekete olajbogyó kesernyéssége, egy kis ceruzahegy. Sok minden van itt, de ez még tényleg gyerekcipőben jár.”
17,5 pont

Attila Merlot 2015
„Fenséges illat. Fekete cseresznye, szilvalekvár, egy kis füstösség, csipetnyi füstölt jalapeno. Drámai koncentráció és káprázatos intenzitás. A hordó és a tanninok szorosan tartják a lágy, bársonyos gyümölcsöket, így a gazdagság ellenére is mértéktartó marad. A hosszú lecsengésben édes dohány és szivardoboz. Egyszerűen gyönyörű, és fogyasztásra tökéletes állapotban van.”
17,5 pont

Gere borok – webshop

Szőlőmag termékek – webshop