Noha télen sem unatkozunk, hozzátok hasonlóan mi is nagyon várjuk minden évben a tavaszt. Elkezdjük a szőlőmunkákat, a pincében pihenő borokat végigkóstoljuk és összeállítjuk a nagy vörösborainkat, készülünk a tavaszi rendezvényekre és idén egy fontos évfordulót is ünneplünk, 20 éves lesz a Kopar.
Borokat választunk és házasítunk
A pincében ilyenkor a borok kiválasztása, házasítás és a borok palackozása folyik. A tavasz folyamán megkóstoljuk és összeállítjuk a 2015-ös nagy vörösborokat. Mielőtt márciusban kivennénk a hordóból a mintákat, az összeset végigkóstoljuk, hogy már csak a legjobbakból kelljen választanunk. Ilyenkor összeül a család és Forgács Balázs borászunkkal együtt kóstolunk, majd eldöntjük, hogy melyik bornak mi lesz a sorsa. Először mindig az Attila cuvéehez választunk, aztán jöhet a Solus, a Kopar, és a Villányi Franc. Többször is kóstolunk, nem a pincében, hanem a kóstolóteremben, ahol megfelelőbb a fogyasztási hőmérséklet, hiszen pincehidegen más arcukat mutatják a borok.
A legnehezebb, akár két hónapra is elnyúló munka a megfelelő házasítási arányok kitalálása. Nem egyszerű ezeket a friss, nagy borokat kóstolni, ilyenkor a tanninérzet még annyira intenzív bennük, hogy egy nap 20-25 bornál többet nem is nagyon tudunk megnézni.
Új borok tavaszra
Az új vörösborok sorát mindig a Portugieserrel indítjuk. A 2016-os évjárat friss és könnyű, ez az a bor, amivel a száraz vörösborokat meg lehet szerettetni. Szép gyümölcsös ízek, alacsony csersav és lágyabb savak jellemzik. Kedves bor, amin nem kell túl sokat gondolkodni, tökéletes választás, ha leülünk barátokkal beszélgetni.
A syrah az egyik kedvenc fajtám. Nagyon izgalmas borokat ad a Konkoly-dűlőről, és szépen meg tudja mutatni a terroirt. A fűszeresség és gyümölcsösség mellett a minerális jegyek és a hosszabb hordós érlelés aromái is megjelennek a borban. A 2015-ös Syrah remek példája ennek a kiemelkedő évjáratnak.
Rendezvényeink
Már elindítottuk régebben és egy kisebb szünet után most újjáélesztjük azokat a boresteket, amik a Mandula Étteremben lesznek. A vendégborászok meghívásával megtartott borkóstolók következő eseményén Bott Frigyes látogat hozzánk Muzsláról és hozza el az ő fantasztikus borait nekünk.
A VinCE Budapest rendezvényen, március 17-19. között mi is a kiállítók között leszünk. Ez az a borsor, amit az asztalunknál kóstolhattok: Frici Fehér 2016, Portugieser 2015 és 2016, Cabernet Sauvignon 2013, Tinta (Tempranillo) 2009, Villányi Franc 2013, Solus 2011.
Kicsit előreszaladok, de muszáj a nyári, VI. Gere Jazz Fesztiválról is mesélnem, hiszen már nagyon készülünk rá. Minden évben próbálunk kitalálni egy tematikát a zenei programok köré. Volt már a ’20-as, ’30-as évek stílusa, tavaly latin fiestával készültünk, idén pedig a mediterrán, dél-francia hangulatot idézzük meg, ami egyaránt megmutatkozik a dekorációban, a Mandula Étterem csapata által készített fogásokban, de a fő előadónk is francia lesz. A családunk nagyon szereti a dél-rhone borait, amik közel állnak ahhoz a boros ízvilághoz, amit mi szeretünk, így biztos, hogy a Syrah-ból sok palack nyílik majd ezen a két napon.
Kopar előjegyzés
Kicsit hihetetlen, de idén 20 éves a Kopar! A 2013-as évjárat karakterében eltér az előzőtől, amíg 2012 melegebb év volt, a borok testesebbek és töményebbek voltak, addig a 2013-as évjárat kiegyensúlyozottabbnak bizonyult, volt elég napsütés, és elég csapadék is. A borokban nem a nagy robosztus test áll majd előtérben, hanem a gyümölcsös zamatok, és már most fiatalon is rétegzett, komplex és ízgazdag tételre számíthatnak azok, akik megveszik a Kopar új évjáratát. Az előjegyzés április 15-től május 15-ig fog tartani.
Gere Andrea