A Pannon Bormíves Céh közösségét Magyarország legismertebb családi borászatai alkotják – azok a borászatok, amelyek a modern kori magyar bortörténelemben kiemelkedően sokat tettek és tesznek azért, hogy a hazai borkultúrát építsék és a magyar prémium borokat a nemzetközi színtéren elismertté tegyék. E szervezet elnökének választották meg Gere Andreát.
A Pannon Bormíves Céhet tíz családi pincészet alapította, és ma már több mint harminc taggal büszkélkedhet, felölelve az összes magyar borrégiót. Az immár negyed évszázados múltra visszatekintő szervezet életében szimbolikusnak is tekinthető a március végén lezajlott tisztújítás, hiszen ahogy több pincészetnél is folyamatban van vagy már épp meg is valósult a generációváltás, úgy erre került most sor a céh vezetésében is, mivel Gere Andreát elnöknek, Thummerer Tamást és Légli Ottót pedig alelnöknek választották meg.
A komoly és izgalmas feladatról, melynek megvalósítása előtt áll, Gere Andrea így foglalta össze gondolatait: „Stabil alapokon állunk. A céh megálmodói olyan értékrendszert határoztak meg számunkra, ami mindig is kiindulópontként szolgál majd. A hagyományokra, az örökségünkre, a természet tiszteletére épül minden, amit teszünk. A mi feladatunk az, hogy mindehhez hozzáadjuk a saját generációnkat, azt az új nézőpontot és rugalmasságot, amit változó világunkban alkalmaznunk kell, hogy tovább tudjuk vinni alapítóink, szüleink üzenetét a borról, a szőlőről, a termőföldről.”
A Pannon Bormíves Céh borászatai egész évben várják a borkedvelőket pincészeteikben, de minden évben néhány alkalommal össze is gyűlnek, hogy együtt osszák meg boraikat a közönséggel. A Stílusos Vidéki Éttermiséggel együttműködésben az idei tatai SVÉT-en is ott lesznek a céh borai, ahogyan az évet záró, ünnepélyes és meghitt Pannon Karácsony rendezvényen is.





