A szombati nap első fellépője a Balázs Elemér Group. A népszerű zenekart 2000-ben alapította Balázs Elemér, és azóta számos magyar és nemzetközi, nagy sikerű koncerten léptek fel, és több díjat is megnyertek. A zenekarvezető és dobos mellett Kiss Flóra, Szakonyi Milán, Balázs József, Komjáti Áron, Lakatos „Pecek” Krisztián és Czibere József fog nekünk a Gere Jazz Fesztiválon zenélni.
Balázs Elemér 1967. augusztus 16-án született Ózdon. Hatévesen kezdte el zenei tanulmányait majd 1983-ban kivételes tehetségként felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakára. A tanulmányai alatt hamar felfigyeltek tehetségére, és már ekkor az ország legnevesebb jazz-zenészei hívták játszani a koncertjeikre. Napjainkig a magyar jazzszakma szinte minden kitűnőségével játszott már. Dobosként és zeneszerzőként meghatározó alakja a magyar jazzéletnek, az ő különleges dobolása napjainkig közel száz lemezen hallható. A Balázs Elemér Groupot első lemeze, az Around The World megjelenése után egyből megszerette a közönség, és számos hazai, illetve külföldi jazz- és világzenei fesztivál és klub rendszeres fellépői lettek. A zenekar eddig nyolc lemezt adott ki.
Honnan jött a zene iránti szeretete?
Már egész kiskoromban George Benson és Chick Corea lemezeit hallgattam, innen jött az érdeklődésem a jazz műfaja iránt. Ha pedig példaképet kéne választanom magamnak, azt mondanám, hogy Keith Jarrett és Pat Metheny a két leginkább inspiráló személy számomra. Ezért is jellemezhető a zenei stílusunk dallamos jazzként, amelyben az improvizáció állandóan jelen van és tetten érhető.
Mit jelent önnek, hogy fellép az idei Gere Jazz Fesztiválon?
Többször volt már szerencsém játszani a Gere Jazz Fesztiválon, ami mindig nagyon hangulatos volt, szeretem ezt a gyönyörű környezetet, a fesztivált pedig profi szervezés és kitűnő, más eseménnyel össze nem téveszthető hangulat jellemzi. A nyári koncertre a Balázs Elemér Group új, Sounds of Diversity című lemezével készülünk, aminek a bemutatója áprilisban lesz Budapesten, a Tavaszi Fesztivál keretében. Az új dalok mellett készülünk egy olasz sláger feldolgozásával is.
Nem véletlen az olasz dal, hiszen a Gere Jazz Fesztivál idén ezzel a tematikával készül.
Imádom Olaszországot! Főleg Róma a szívem csücske, ahol már többször jártam nyaralni és fellépni is.
És hogy áll a borokkal?
Kétségtelenül a borosok táborát erősítem, a kedvencem ezen belül a fehérbor, abból is a könnyedebb típus, nyáron pedig szeretek fröccsözni a nagy melegben. Gyakran vettem már részt fellépőként boros eseményeken, és ha úgy adódik, akkor általában a koncertek után is borral lazítok. A Gere-borok közül a Frici a kedvencem, mondhatni Frici-rajongó vagyok. A legjobb olasz habzóborokra emlékeztet.
Balázs Elemér