Fekete járdovány – egy elveszett fajta újjászületése

A Villányi borvidékről kétségkívül a nagy borok és az ezeket adó, nemzetközi szőlőfajták jutnak a borkedvelők eszébe. Az A.GERE portfóliójának csúcsa is ezekből a fajtákból épül fel. Hét generáció borkészítési hagyományaiból gyökerező pincészetünknél ugyanakkor fontosnak tartjuk kevéssé ismert, régi értékeinket, és ennek egyik legnagyszerűbb képviselője a fekete járdovány.

A szőlőfajta története pincészetünknél akkor indult el, amikor Gere Attila úgy döntött, izgalmas kísérletbe kezd olyan régi magyar szőlőfajtákkal, amelyek mára szinte teljesen eltűntek a borászatok kínálatából, és már csak kutatóintézetek génbankjaiban lehet velük találkozni. 

2004-ben ezért felkereste a Pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetet. A kutatókkal konzultálva hét szőlőfajtát választottak ki: a csókaszőlőt, a bakatort, a balafántot, a purcsint, a feketefájú bajort, a kék bajort és a fekete járdoványt. A cél az volt, hogy megtaláljuk ezek közül melyik illik leginkább a villányi terroirhoz és a modern borfogyasztók igényeihez. 

Mindegyik szőlőfajtából két-két sort telepítettünk közvetlenül pincészetünk épülete mellé, hogy igazán közelről figyelhessük őket. A két-két sor szőlő arra nem volt elég, hogy termésükből önállóan bort készíthessünk, de arra tökéletesen alkalmasak voltak, hogy megfigyelhessük, hogy az eltérő évjárati adottságok mellett milyen gyümölcsöt hoznak a villányi termőtájon. A szőlőt vizsgáltuk tehát; a fürtszerkezetből, a héj vastagságából, a szőlő betegségekkel szembeni ellenálló-képességéből vontunk le következtetéseket. Mindezen szempontok figyelembevétele után a fekete járdovány bizonyult a legígéretesebbnek. 

A Csillagvölgy-dűlőbe telepítettünk belőle először komolyabb mennyiséget, de ezt csak lépésről lépésre tudtuk megvalósítani. Mivel olyan szőlőfajtáról beszélünk, amelyik nem volt elérhető a faiskolákban, ezért a kutatóintézettől kapott kezdeti oltványok után már csak saját metszésből származó alapanyagunkra támaszkodhattunk, hogy újabb telepítésre alkalmas oltványokhoz jussunk. A munkát azonban töretlenül folytattuk, és mára már meghaladja az egy hektárt a fekete járdoványt termő területeink mérete, és a Csillagvölgy mellett az Ördögárokban is dolgozunk vele. 

Örök emlék marad számunkra, amikor elegendő járdovány szőlőalapanyag állt rendelkezésre ahhoz, hogy először önállóan bort készíthessünk belőle. Az hamar világossá vált, hogy ez a bor alapvetően más stílust hoz majd, mint a Villányban megszokott nemzetközi fajták. Egyedi karaktert mutatott, ami jobban hasonlított a pinot noirhoz, kékfrankoshoz, kadarkához. Ahogy a felsoroltaknál, a fekete járdoványnál sem a test a meghatározó, inkább a fűszeresség, a gyümölcsösség, a finesz, a játékosság, az egyediség teszi emlékezetessé a bort. Mi és az egyre szélesedő rajongótábora pedig pont azt szeretjük benne, hogy új arcot mutat borkínálatunkban. 

Persze időre volt szükségünk ahhoz, hogy mind szőlészeti, mind borászati értelemben kitapasztaljuk, hogyan kell vele bánni. Meg kellett tanulnunk, milyen metszést szeret, milyen terméskorlátozást kell alkalmaznunk, hogyan erjesszük, milyen hordóban érleljük. Nem ismerünk más pincészetet, amelyik önálló bort készítene fekete járdoványból. Nem volt előttünk minta, így nekünk kellett bejárni a felfedezőutat. 

Fontos tanulság volt például, hogy a karaktere miatt nem érdemes új hordót alkalmazni az esetében, csak másod- vagy harmadtöltésűeket használunk közel egy évig annak érdekében, hogy a gyümölcsösségét, könnyedségét ne nyomjuk el. Emellett azt is lebilincselő volt megtapasztalni, hogyan reagál az évjárathatásokra. Megbízhatóságát mutatja, hogy minőségi szőlőt nyújt minden évjáratban, ugyanakkor azt is megfigyeltük, hogy a mérsékeltebb, kiegyenlítettebb évjáratokban a legerősebb benne a járdovány-karakter, míg a melegebb, aszályosabb években már a villányi terroir válik dominánssá. 

A fajtáról sokáig csak azt tudtuk, hogy még a filoxéravész előtt Erdélyben művelték, aztán egy olyan forrásból derült ki még több róla, amire nem is számítottunk. Egyszer egy külföldi újságírócsoport látogatott meg minket, köztük volt José Vouillamoz, a svájci tudós, aki a világ legelismertebb szőlőgenetikusa. Jancis Robinsonnal együtt írt egy komoly, kifejezetten átfogó és terjedelmes könyvet a világ szőlőfajtáiról, ezért gondoltuk, hogy ha valakinek, neki érdemes megmutatni a fekete járdoványt. 

Még mi is meglepődtünk azon, hogy sosem hallott erről a szőlőfajtáról, rögtön kérte is, hogy küldjünk neki friss hajtásokat, hogy elvégezhesse a DNS-vizsgálatot. Ez alapján kiderült, sehol a világon nem létezik más néven sem ez a szőlőfajta, és nem is keresztezése másik kettőnek, így teljesen egyedinek számít. Sőt a genetikai vizsgálat után az is egyértelművé vált, hogy a hasonló nevet viselő fehér járdoványtól is teljesen eltérő fajta. 

Büszkék vagyunk arra, hogy részt vehetünk ennek a régi kárpát-medencei szőlőfajtának az újbóli életre keltésében, hogy sok mai borkedvelőnek megmutathatjuk, milyen szeretnivaló, egyedi bort lehet belőle készíteni.