A villányi Gere Attila Pincészetnél, a Gere Birtokon június 9-10. között ismét megrendezik – ezúttal már hatodik alkalommal – a Gere Jazz Fesztivált. Az évente megújuló tematikának köszönhetően idén hamisítatlan provence-i hangulatban tölthetik ezt a hétvégét azok, akik ellátogatnak a rendezvényre, ahol a felejthetetlen zenei programok mellett a legkiválóbb borok és a gondosan válogatott gasztronómiai fogások is szerepet kapnak.
A Gere Attila Pincészet egész portfólióját megkóstolhatják a vendégek, akár egy habzó Friciből készített borkoktélra, egy könnyedebb fehér- vagy rozéborra vágynak a melegben, akár a vörösborok rajongóiként a nyári estéken sem innának mást, mint egy pohár Villányi Franc-t, Kopart vagy a délfrancia borvidékek hangulatát idéző, ám villányi szőlőből készített Syrah-t. A gasztronómiai fogásokról Kozma Szabolcs séf és a Mandula Étterem csapata gondoskodik az átalakított és megújult grillteraszon, az ételekhez használt provence-i régió fűszerei pedig valódi francia hangulatot varázsolnak a tányérokra.
A koncertfolyamot a mára Európa-szerte jegyzett Harcsa Veronika állandó partnere, Gyémánt Bálint lebilincselő gitárkíséretével indítja. A tanulmányai és a magánélete miatt is egyre több időt külföldön töltő énekesnő itthoni fellépéseinek száma az utóbbi években érezhetően megfogyatkozott, így minden hazai koncertje különleges eseménynek számít. Veronika előadásmódjában a báj és az intellektus kifinomult énektechnikával párosul, melyet Gyémánt Bálint bravúros gitárjátéka tesz teljessé. Megszámlálhatatlan közös koncertjük eredője az a magas fokú egymásra hangoltság, mely koncertről koncertre mindig újat mondó zenei párbeszédükben érzékelhető. A duó koncertje után a pénteki nap programját a hazai jazz másik megkerülhetetlen dívája, a popzenében is minőségit alkotó Váczi Eszter és zenekara nyitja. A nemcsak hangzásában, de megjelenésében is stílusos kvartett dalaiban a zene mellett a szöveg is fontos szerepet kap. Az énekesnő saját költeményei mély érzelmeket hoznak a felszínre, melyeket fanyar, néhol melankolikus, de minden esetben szerethető humor tesz könnyen befogadhatóvá.
A táncolni vágyók idén sem csalódnak majd. A péntek esti hangulatfelelős a méltán népszerű Irie Maffia frontembere, a ghánai–magyar rapdíva, Sena lesz, aki ezen az estén saját formációjával lép színpadra. Kísérői a hazai jazz- és popszcéna ismert egyéniségei, élükön a Hammond orgona nagykövetével, Premecz Mátyással. A Shakespeare-szonett feldolgozásaival is nagy sikert arató Sena ezzel a felállással hozza igazán önmagát, megmutatva egyéniségét és azt az őserőt, amely leginkább sajátja.
A fesztivál második napján, szombaton a sort a Manouche swinget a popzenével briliánsan ötvöző Pankastic! nyitja. Eredeti stílusuk, melyet „Django-Pop”-ként aposztrofálnak, a boldog békeidők dzsesszes hangzásvilágát ötvözi a világzene kreatív egyediségével. A különleges megszólalást a modern zenei keretek között unikálisnak számító cimbalom is garantálja. A Pankastic! után a fesztivál egyik, de nem egyetlen világklasszisokból álló formációja veszi át a stafétát. A Kossuth- és Liszt-díjjal is elismert gitárvirtuóz, Snétberger Ferenc partnere a trombita egyik legnagyobb jelenkori mestere, Markus Stockhausen lesz. Kettejük közös munkájaként született meg az a megindítóan szép, andalító zenei anyag, mely a Streams névre keresztelt albumon látott napvilágot. Szintén közös munkájuk eredménye a hangos kritikai elismerést arató Joyosa című lemez, melyen Arild Andersen bőgőn és Patrice Heral dobon működik közre. A rendkívüli művészek alkotta négyes zenéje plasztikus, ritmikus, mégis szelíden hömpölygő.
A fesztivál záróakkordjait szolgáltató világsztár formáció magyarországi fellépéseit mindig hatalmas várakozás előzi meg. A közönség kedvence, a francia Nouvelle Vague a MÜPA-ban és az A38-on is több ízben adott telt házas koncertet. A rádiók lejátszási listáin is aranyérmes feldolgozásaik és saját szerzeményeik egyszerre csengnek ismerősen és ajándékozzák meg eredeti játékossággal a hallgatóságot. A koncert létrejöttének izgalmas apropója, hogy Olivier Libaux, a zenekar vezéregyénisége mellékállású borász, így „műértőként” nagy örömmel fogadta el a felkérést.
Az idén hatodik alkalommal életre hívott programsorozat mostanra hagyományt teremtett a nyári fesztiválok között, és Villányba várja azokat, akik a borok, a zene és a gasztronómia elhivatott rajongói. Gere Attila és családja idén is maradandó élményekkel ajándékozza meg az ezen az exkluzív, francia hangulatú kerti partin résztvevő vendégeket.
Program
Június 9., péntek
18:00 – Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint
20:00 – Váczi Eszter & Quartet
22:00 – Sena
Június 10., szombat
18:00 – Pankastic!
20.00 – Snétberger & Stockhausen
22.00 – Nouvelle Vague