A Kopar története

A ’90-es évek első felében hozzánk hasonlóan több villányi borász figyelmét is felkeltették az ún. bordeaux-i fajtákból, azaz a cabernet sauvignonból, cabernet franc-ból és merlot-ból készített borok. Mindez persze kézenfekvő volt, hiszen az ültetvények jelentős részét már ebben az évtizedben is ezek a fajták alkották, és Villány természeti adottságai is azt sugallták, hogy érdemes a bordeaux-i házasítások irányába indulnunk.

Az inspiráció tehát adott volt, a minél magasabb szintű megvalósítás érdekében pedig egy maroknyi villányi borászcsapat felkerekedett, és Franciaországba, Bordeaux-ba indult tanulmányútra. Rengeteg tapasztalattal és élménnyel tértek haza, a több nagy chateau-nál tett látogatás és az ott kóstolt borok mély nyomot hagytak bennük. Az itt szerzett élmények hatására Gere Attilát is egyre komolyabban foglalkoztatta a bordeaux-i házasítás kérdése, ennek eredményeként született meg 1997-ben az első Kopar.

A Kopar már az indulás évében is egy fantázianév volt, amely a pincészet csúcsboraként a legkiemelkedőbb termőterületünkről kapta a nevét. Ezt a hagyományt azóta is őrizzük.

Az első Kopar óta sok idő telt el, érdekes végignézni az évjáratok és borok változásain:

1997

Fontosnak tartottuk, hogy egy kiemelkedő év terméséből készülhessen el az első Kopar. Ekkor a kb. 40 százaléknyi cabernet sauvignont ugyanennyi merlot és 20 százalék cabernet franc egészített ki. A cuvée alapanyagának szánt borok első töltésű barrique hordóban érlelődtek. Illatában aszalt gyümölcsök jelentkeznek, szilva, áfonya. A tartalmas kortyban szép savak és hordófűszerek egészítik ki az áfonyás ízkaraktert. Méltó debütálás!

1999

Nagyon szép évjárat, amely leginkább az egyensúlyról szólt, a szép savaknak köszönhetően hosszan eltartható borok születtek. A ’99-es Kopar gazdag fűszeressége szépen egészíti ki az érett, szinte édes hatású gyümölcsösséget.

2000

Az egyik Kopar-klasszikus. A rövid, de csapadékos tél után korán beköszöntő, forró nyár és hosszú, száraz ősz következett, ami kedvezett a késői érésű fajtáknak. A végeredmény pazar lett: gazdag, komplex bor, jól strukturálva, eleganciával, harmóniával – nem véletlenül tartják ezt a legnagyobb Koparnak.

2002

Ideális évnek tűnt augusztusig, ám az utána következő esős időszak megnehezítette a szüretet. Nagy jelentősége volt a kiemelt dűlőknek, odafigyelve azonban szép alapanyagot lehetett szüretelni. A változatos év színes, izgalmas Kopart adott: remek egyensúly jellemzi, az érett erdei gyümölcsöket puhán keretezi a hordó fűszeressége.

2003

A hosszú telet forró nyár követte, ami koncentrált, szép borokat eredményezett. Délies stílusú, lehengerlően intenzív bor született az évből, buja, gazdagon gyümölcsös házasítás, csokoládéval, édes keleti fűszerekkel.

2004

Későn induló év, nyáron is az átlagosnál több csapadékkal – mindez szép savakat eredményezett. Nem mutatja meg azonnal az értékeit, de a türelmesek jutalma egy izgalmas bor: illatában gesztenye és erdei gyümölcsök, koncentrált és hosszú a korty, szilvával, szederrel, diszkrét fűszerességgel.

2006

Az egyik legelegánsabb évjárat. A sokáig kitartó tél, a hőség nélküli meleg nyár, majd a hosszú, kiegyenlített ősz sokáig érlelhető, egyensúlyos borokat adott. A Kopar stílusán is változtattunk: innentől a cabernet franc és a merlot dominál, a cabernet sauvignon legfeljebb 10 százalékban kap teret. Kedves, barátságos bor, illatában fekete bogyósok mellett kávé és karamell. Izmos, arányos korty, koncentrált gyümölcsösséggel, majdhogynem édes hangulatban.

2007

Kiemelkedő évjárat meleg nyárral, így az átlagosnál két héttel korábban szüreteltünk az egyensúly megőrzése érdekében. Igazi nagy Kopar született, a komoly test mellett is elegáns marad. Érett, kerek bor, gyümölcsben és fűszerekben is gazdag. Hosszú utóíze újabb és újabb kortyra csábít.

2008

Kiegyensúlyozott év, nyáron sok napsütéssel és kellő mennyiségű csapadékkal, amit hosszú, meleg ősz követett. A bor intenzíven gyümölcsös, illatban meggyel, málnával és csokival, míg a kortyban az áfonya meghatározó, de a fűszeresség is hangsúlyos.

2009

Kihívásokkal teli, de szép évjárat. A tavaszi és a kora nyári csapadékért a napos, meleg nyár és a verőfényes ősz bőven kárpótolt. Sokrétegű, izgalmas illatában füstösség és piros bogyós gyümölcsök keverednek szilvával és étcsokoládéval. Nagytestű, tekintélyt parancsoló bor, jó arányokkal – méltó a jubileumi tizedik Kopar-évjárathoz!

2011

A hideg, hosszú telet szép tavasz, majd csapadékos kora nyár követte. Augusztus elejétől a szüret végéig szép, nyárias volt az idő. A szőlő egész évben egyenletesen fejődött, valószínűleg emiatt is lett ilyen összetett ez a Kopar. Illatában fekete szeder, cseresznye, érett meggy, borsosság, szegfűszeg. A korty is hasonlóan részletgazdag, vibráló savakkal, igazán hosszú lecsengéssel. Kerek, gyümölcsös bor, megfelelő súllyal.

2012

Az extremitások éve volt. Hideg téllel, sok hóval indult, majd nagy nyári szárazság következett. Emiatt kisebb méretűek voltak a bogyók, de koncentráltabb a beltartalom. Telt bor, sokrétű gyümölcsösséggel, mellette elegáns hordófűszerek. Kóstolva nagyon gazdag és komplex, a gyümölcsöket csokoládé, fahéj és enyhe borsosság kíséri. Szép egyensúlyú bor, komoly érlelési potenciállal.