Az Ördögárok-dűlő

A négy nagy dűlőnk és területünk közül a részben Villányhoz, részben Nagyharsányhoz tartozó, összesen 60 hektárnyi Ördögárokból mi 15 hektáron műveljük a szőlőt.

A 70-es években ezt a területet kivonták a termelésből, mivel a művelése nagyüzemi keretek között nem volt megoldható, ezért hamar beerdősödött ez a rész. 2001-ben kezdtük meg a terület helyreállítását és újratelepítését, ahol most már 15 éves tőkékkel dolgozhatunk. Egy igen meredek, 20-25%-os lejtőről van szó, így egyes helyeken nem volt megoldható a hegy-völgy irányú telepítés, helyette teraszokat alakítottunk ki, amely a kézi és a gépi művelésre is egyaránt alkalmas.

A terület – amely 150 és 250 méter közötti tengerszint feletti magasságban helyezkedik el – talaja mészkő-dolomitos alapkőzeten elterülő lösz és vörösagyag. A löszhöz egyes helyeken triászkori dolomit, mészkő és juramészkő keveredik. A talaj függőleges irányban tagolt, így különböző összetételű talajrétegek figyelhetők meg.

Egy katlanról van szó, amelyben kétféle mikroklíma is kialakul. Míg a meleg, magas páratartalmú levegő a völgyben megreked, addig a magasabb, erdős részekkel határolt részre a hűvösebb klíma jellemző, ezért is érzi itt magát remekül például a pinot noir és a cabernet franc. Az eltérő miroklimatikus adottság miatt a katlan alján és tetején elhelyezkedő különböző parcellákról szüretelt borok változatos képet mutatnak.

Az itt termesztett szőlőfajták: cabernet franc, pinot noir, tempranillo, portugieser, merlot, fekete járdovány.