A 2016-os évjárat értékelése

Végeztünk már az idei szürettel, így a továbbiakban a figyelmünk nagy része a pincére koncentrálódik, ahol a borok erjednek és érlelődnek. Mindig érdemes áttekinteni, hogy hogyan alakulnak az évjáratok, hiszen nagyon sok tanulságot tudunk levonni egy-egy évjáratjelentésből.

Mivel a megelőző évek időjárási körülményei is kihatnak a következő év jellemzőire és a szőlő fejlődésére, az, hogy 2015-ben a sokévi átlaghoz képest magasabb volt a napfényes órák száma, kedvezően hatott 2016-ban a fürtkezdemények kialakulására.

Ebben az évben a tél az előző kettőhöz hasonlóan szokatlanul enyhe volt, az ezután következő fenológiai fázisok, a fakadás, virágzás és zsendülés mind-mind a sokéves átlagnak megfelelően alakultak. Míg az áprilisi és a szeptemberi hónapok az előző éveknél szárazabbak voltak, az év során volt néhány alkalom, amikor rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullott le a területeinkre.

Az egész éves növényvédelem tartogatott ugyan kihívásokat, de köszönhetően a gondos zöldmunkáknak és a sorközi takarónövényzet rendszeres kaszálásának, – amelyet az idei évben az átlagosnál többször kellett elvégezni –  eredményes volt.

„A szüreti időszak szép időjárási körülmények között zajlott le, a szürettel október 20-án végeztünk. A fajtákat összességében ideális érettségi és egészségi állapotban, jó cukor-sav egyensúllyal és fenolos érettségben, kedvező íz- és aromaanyagokkal szüretelhettük. Az új borokat kóstolva igen bizakodóak vagyunk a 2016-os évjáratot illetően.” – Gere Attila

 

A 2016-os Weninger & Gere Rosé Cuvée már kapható a webáruházunkban.