Évjárat-értékelés 2020

Október közepére befejeztük a szüretet, egy szép évjárat után. Az organikus művelés, a gondos szőlőmunka és az odafigyelés minden évjáratot meghatároz, az időjárással pedig idén szerencsénk volt.

Az elmúlt években a mediterrán jelleg határozottabb érvényesülése jellemzi időjárásunkat, bár az ezzel együtt járó bőségesebb téli csapadékból most hiányt szenvedtünk. Tapasztalhatjuk, hogy az évszakok kitolódnak. Az ősz hosszú, meleg és általában száraz, ami kedvez a szüretnek. A nyarat rapszodikus csapadékeloszlás kíséri. A záporok, zivatarok, kora tavasztól késő őszig is előfordulnak.

Az idei évben a csapadékban szegény tél kitolódott, de a metszéssel időben készen lettünk. Március végén jelentős lehűlés és hó is volt, de a tőkéket kár nem érte. A csapadékszegény időszak áprilisban egy hosszabb periódussal folytatódott. Például a csillagvölgyi 10 hektáros, új, cabernet sauvignon telepítésünket ekkor kétszer kellett öntöznünk, amelynek köszönhetően a kis tőkék aztán gyönyörűen fejlődtek tovább.

A tavasz hideg volt, többszöri visszahűléssel, emiatt az ültetvényeknél a hajtások kezdeti növekedése kissé vontatott volt, de később a szőlő az elmaradást behozva a sokévi átlagnak megfelelően fejlődött. Egyes fajtákon és dűlőkben az idén jelentősebb terméskorlátozást is végeztünk, koncentráltabb, gazdagabb borok készítése érdekében, illetve azért, hogy a csapadékszegény időszakot a melegebb termőhelyen lévő tőkék jobban átvészelhessék.

A betegségek és kártevők elenyésző mértékben voltak jelent az idei évben, így egészséges fürtök várhatták a szüretet. Szép, egészséges, jól beérett, gyümölcsös ízű bogyókat szüretelhettünk. A meleg és száraz időnek köszönhetően a kései érésű fajták beérése is felgyorsult, ezért idén a szüret ezeknél a fajtáknál is már október 10-ére befejeződött.