Szüreti start a pincészetnél

A borvidéken az egész éves munka eredménye az őszi szüret. Eddig szerencsére kedvezett az időjárás, reméljük, hogy ez továbbra is így marad, hiszen mostantól szinte folyamatos a szüreti munka, a 70 hektáron mindig lesz mit szedni.   A szüretet idén is a rozé boraink alapanyagának szánt szőlő szedésével indítottuk. A Weninger & Gere, valamint a…

Borkóstoló és pincelátogatás programjaink

Borvidékre kirándulni mindig nagy élmény, hiszen egy-egy bortúra alkalmával a vendégek találkozhatnak a borásszal, körülnézhetnek a pincében, megleshetik, hogy hogyan és hol készülnek a borok. A borkóstolók és pincelátogatások már önmagukban képesek nagy élményt nyújtani szakértőknek és laikusoknak egyaránt. A hozzánk látogató vendégeknek éppen ezért számos lehetőséget kínálunk. A Gere Attila Pincészetébe illetve a Gere…

Nyár van, fröccsözzünk!

Biztosan nem a fröccs az első dolog, ami Villányról valakinek az eszébe jut, de a nyár az itt is nyár és a meleg itt is meleg. Ilyenkor pedig nekünk is jól esik egy pohár jéghideg fröccs, hol az olaszrizlingünkből, hol a rozénkból. A legenda szerint 1842-ben Fáy András vendégül látta fóti pincéjében Vörösmarty Mihályt és…

Gere & Schubert – Csillagvölgy borkóstoló és pincelátogatás

Júliustól új program vár minden Villányba látogató vendéget! A Gere & Schubert azaz a Csillagvölgy pincészet könnyed, illatos boraival egy teljesen más megközelítésből mutatja meg a villányi értékeket. Frissesség és gyümölcsösség jellemzik Gere Attila és Schubert Vilmos közös vállalkozásának borait. Az alkalmazott technológia és kíméletes feldolgozás eredményeként a lehető legtöbb íz és illatanyag megőrzését tűzték…

Aranyérmet nyert Svájcban a Solus 2012

A Svájcban megrendezett Mondial du Merlot & Assemblages borversenyen a 2012-es Solus merlot aranyérmet nyert. Ez az egyetlen nemzetközi verseny a világon, amely teljes egészében a merlot fajtának, az abból készült fajtaboroknak és házasításoknak ad teret. A borokat a versenyen a nemzetközi zsűriből álló bírák több kategóriában is értékelték: kizárólag merlot-ból készült tételek, rosék, régebbi…

A Gere család kedvenc receptjei nyárra

A bor és a gasztronómia mindig kéz a kézben jár, és pláne tavasszal és nyáron szeretünk főzni a színpompás friss zöldségekből és gyümölcsökből. A kedvenc receptjeinkhez szívesen párosítjuk a borainkat, és sokszor kerül az ételekbe is belőlük, ami mindig feldobja a fogásokat. Sült kecskesajtos saláta Gere-féle dresszinggel – Olaszrizling 2015 Friss és egészséges, emellett azért…

Gere Frici Pink Party

Június 1-jén a DiVino Gozsduban ismét megrendezzük a Gere Frici Pink Partyt. A főszerepben ezúttal is a rozé habzónk lesz, és nem maradhat el a játék, a nyeremények és a jó hangulat sem. Gyere rózsaszínben, és a bejáratnál kapsz tőlünk egy kupont, amelyért cserébe a pultnál vendégünk leszel egy pohár Rosé Fricire. Ha felírod a…

A Frici story

A szállodánk nyitásakor rögtön szembe találtuk magunkat azzal a problémával, hogy milyen welcome drinket, aperitifet kínáljunk a vendégeknek. Bár tudtuk, hogy számtalan remek hazai bor létezik ebben a kategóriában, a Crocus Hotel és a Mandula Étterem mögött álló pincészet miatt egyértelmű volt, hogy saját, villányi bort szeretnénk a poharakba tölteni. Ezért elkezdtünk habzóborokat készíteni, de…

A Kopar története

A ’90-es évek első felében hozzánk hasonlóan több villányi borász figyelmét is felkeltették az ún. bordeaux-i fajtákból, azaz a cabernet sauvignonból, cabernet franc-ból és merlot-ból készített borok. Mindez persze kézenfekvő volt, hiszen az ültetvények jelentős részét már ebben az évtizedben is ezek a fajták alkották, és Villány természeti adottságai is azt sugallták, hogy érdemes a…