Egy latin lány – Enyedi Sugárka
Az Enyedi Sugárka Jazz Tett zenekar a Gere Jazz Fesztiválon péntek este lép fel. Enyedi Sugárkával, a csapat énekesnőjével beszélgettünk. Honnan jött a latin zene iránti szeretete? Tizenkét éves koromban már biztos voltam benne, hogy dzsesszénekesnő szeretnék lenni, és előbb hallgattam brazil és kubai zenéket, mint Stinget. A latin zenéktől a swingen, és a mainstream…
A Frici story
A szállodánk nyitásakor rögtön szembe találtuk magunkat azzal a problémával, hogy milyen welcome drinket, aperitifet kínáljunk a vendégeknek. Bár tudtuk, hogy számtalan remek hazai bor létezik ebben a kategóriában, a Crocus Hotel és a Mandula Étterem mögött álló pincészet miatt egyértelmű volt, hogy saját, villányi bort szeretnénk a poharakba tölteni. Ezért elkezdtünk habzóborokat készíteni, de…
Kubai hangulat – interjú Bodzsár Tamással
Szombat este a Barrio Latino, az első magyarországi timbazenekar játszik a GERE Jazz Fesztiválon. A csapat zenéjét egy szerencsés véletlen folytán fedezte fel a Grammy-díjas hangmérnök és lemezkiadó, Michael Lazarus, a zenekar első kislemeze a kaliforniai Latin Pulse Music kiadó gondozásában jelent meg 2013 őszén. A „Con Clave Y Tambó” című daluk rövid idő alatt…
Salsa borral – beszélgetés Révész Richárddal
A GERE Jazz Fesztivál péntek esti koncertjén a Révész Richárd dzsesszzongorista irányításával megalakult Ricardo Salsa Club, a salsát és latin dzsesszt játszó legnagyobb és egyben legjobb hazai zenekar lép fel. Az ütősökkel, fúvósokkal és énekesekkel tarkított csapat törekvése, hogy megismertesse a magyarországi közönséget a kubai zenei stílusokkal, és hogy népszerűsítse a latin-amerikai zenei kultúrát. Révész…
A Kopar története
A ’90-es évek első felében hozzánk hasonlóan több villányi borász figyelmét is felkeltették az ún. bordeaux-i fajtákból, azaz a cabernet sauvignonból, cabernet franc-ból és merlot-ból készített borok. Mindez persze kézenfekvő volt, hiszen az ültetvények jelentős részét már ebben az évtizedben is ezek a fajták alkották, és Villány természeti adottságai is azt sugallták, hogy érdemes a…
Gasztroötletek szőlőmagtermékekhez
A szőlőből nemcsak bor készíthető, számos más feldolgozási és felhasználási módja is ismert. A szőlőmag olaja és mikroőrleménye, valamint a zöld szőlő leve, a verjus (verzsü) egészséges és egyben finom kiegészítője lehet az otthoni konyhának.
Tinta, mediterrán hangulatban
A Weninger & Gere Pincészet kínálatában 2006 óta szerepel a Tinta névre hallgató bor, ami egy igazi ritkaságot takar: az országban csak itt palackozunk fajtaborként tempranillót. Franz Weninger a 2000-es évek elején keresett meg minket azzal az ötlettel, hogy a közös birtokon érdemes lenne tempranillót telepítenünk. Abból indult ki, hogy Magyarországon Villány környékén a legmagasabb…
Tempranillo – a spanyol vendég
A tempranillo Spanyolország és Portugália egyik legismertebb szőlőfajtája. A neve a „temprano” szóból ered, ami „korai”-t jelent, hiszen néhány héttel korábban érik, mint a legtöbb spanyol kékszőlő-fajta. Több elnevezése is van: ha Spanyolországban az ull de llebre, a cencibel, a tinta de toro, a jancivera, az ojo de liebre és a tinta del pais nevekkel…
Hordós Vince – Vince-napi borkóstoló
A Villányi borvidéken épp megkezdődött az igazi tél, és Szent Vince napjának megünneplésére készülünk. Az egyre népszerűbb Pincéről Pincére Variációk Vincére számos színes programlehetőséggel várja a borkedvelőket. A Vince-napi népszokások felelevenítése megtöri a tél csendjét a dűlök között. A Vince-nap alkalmából a borvidéki programsorozathoz csatlakozva a Gere Attila Pincészet szombat délelőtt egy borkóstolóra várja a…
A villányi franc színre lép
Amikor először ültünk le arról beszélni a helyi borászokkal, hogy a Villányi borvidéknek szüksége van egy közös zászlóshajóra, hamar egyetértésre jutottunk abban, hogy a cabernet franc lesz az. Tudtuk azt is, hogy e bortípus akkor lesz hosszú távon sikeres, ha mint borstílus leírható és átlátható. 2013-ban alakítottuk ki a szabályzást, létrehozva a super premium kategóriát,…