Solus az ünnepekre

Az ünnepek bora a Solus, és minden nap ünnep, amikor egy palackkal kinyitunk belőle. A pincészetünk egyik top tétele tökéletes választás a karácsonyi ünnepekre, hiszen egyaránt tudjuk az ételek mellé párosítani, a vendégekkel együtt elfogyasztani egy-egy pohárral, vagy ajándékba venni. Nemrég került forgalomba a 2012-es évjáratú Solus. Dűlőszelektált, limitált tétel, ami a Kopár-dűlőről szüretelt merlot-ból…

Megnézem

A Villányi Franc

Villány a már régóta meglévő eredetvédelmi rendszerét 2014-ben dolgozta át, és alkotta meg az új borvidéki márkát, azóta dolgozunk együtt a Villányi Franc sikeréért. Szakértők és borkedvelők egyaránt elismerik és szeretik a borokat, amit az is jól jelez, hogy a novemberi Franc&Franc rendezvényre évről évre egyre többen jönnek. A szabályzat szerint a premium és super…

Megnézem

Gere-évjáratjelentés 2017

Idén október 19-én végeztünk a szürettel és hoztuk be az utolsó ládákat, tele a cabernet franc fürtjeivel. Ezután már a pincére és az ottani munkákra koncentrálunk, hiszen a borok folyamatosan erjednek, érlelődnek. 2017-ben a Villányi borvidék és pincészetünk is igen jó évjáratot zárt. Idén is megfigyelhető volt az időjárás szélsőséges jellege, amire példa az igen…

Megnézem

Franc&Franc Fórum és Kóstolónap

A Villányi borvidék összefogásának jeleként született meg 2015-ben az első Franc&Franc nemzetközi konferencia és kóstolónap, amikor a Loire-menti cabernet franc termelőket és boraikat látta vendégül Villány. Tavaly újabb fejezetet írt a borvidék Villányi Franc történetébe, hiszen azokat az európai bortermelőket invitálta Villányba, akik hisznek a cabernet franc fajtában és önállóan készítenek belőle bort. A kiemelt…

Megnézem

A Csillagvölgy-dűlő

A Csillagvölgy-dűlő Villány régi dűlőinek egyike, amely a Szársomlyó-hegy és a város között terül el. Egy nagyjából 20 hektáros, déli fekvésű, lankás terület a miénk, ahonnan többek között a Weninger & Gere Villányi Franc alapanyagát adó szőlőt szüreteljük. Ebben a dűlőben volt az első, pár négyszögöles szőlőterületünk, majd 2005-ben hozzávásároltunk egy nagyobb, 10 hektáros cabernet…

Megnézem

Nyári frissítők Gere borokból

A nyári hónapok alatt bizony jól esnek a hideg, frissítő italok. Ugyan Villány elsősorban komolyabb vörösborairól ismert, a melegben sem kell lemondanunk a borvidék borairól. Nemrég Párizsban jártunk, és ott kóstoltuk meg ezt a különlegességet, ami rögtön a kedvencünk lett. Elhatároztuk, hogy itthon is kipróbáljuk, hiszen a Campari Spritz elkészítéséhez nélkülözhetetlen egyik alapanyag, a Fehér…

Megnézem

Az új kóstolóterek a belsőépítészünk szemével

Varró Zoltán belsőépítésznek – aki számos hotel, cukrászda és étterem enteriőrjét tervezte – köszönhetjük a megújult kóstolótereket a pincészetnél. Évek óta ismeri a Gere családot, ráadásul a borok nagy rajongója is, így az inspiráció adott volt. A régi ismeretségre tekintettel nem volt nehéz megálmodni az új Gere birtokot. Ugyan tudom, hogy mostanában a modern hangulatú…

Megnézem

Megújult a pincészetünk

Tavasz végén nagy építkezésbe kezdtünk, a pincészet kóstolóhelyiségét újítottuk fel, ami azért volt kihívás, mert a Gere Jazz Fesztiválra mindennek el kellett készülnie. Eredetileg csak a kóstoló termet szerettük volna újjá varázsolni, de végül egy nagyobb átalakítás lett belőle. Hiányoltuk a szálloda otthonos hangulatát, ezért felkértük kedves barátunkat Varró Zoltánt a VarroDesgin-tól, hogy valósítsa meg…

Megnézem

A zenész borász- Olivier Libaux

A fesztivál záróakkordjait szolgáltató világsztár formáció magyarországi fellépéseit mindig hatalmas várakozás előzi meg. A közönség kedvence, a francia Nouvelle Vague a MÜPA-ban és az A38-on is több ízben adott telt házas koncertet. A rádiók lejátszási listáin is aranyérmes feldolgozásaik és saját szerzeményeik egyszerre csengnek ismerősen és ajándékozzák meg eredeti játékossággal a hallgatóságot. A koncert létrejöttének…

Megnézem